Azért írok most heti összefoglalót, mert olyan sok érdekesség nem történt a héten.
Az egész hetünk azzal telt, hogy a jövő héten esedékes vizsgára és versenyre készültünk.
Nekem meg kellett még írnom a szöveget, amit a poszterhez kell majd elmondanom, hogy miért ezt a témát választottam, mit ábrázol... A szöveg megírásában segített Sona, a lefordított indonéz résznél pedig Ross ellenőrizte, hogy ne legyen benne hiba.
Többször voltam benn a héten az IO-ban is, hogy kinyomtassam a szöveget, engedélyezzék a szöveget, felmondjam, amennyit me tudtam belőle tanulni. Csütörtökön Kee is benn volt az irodában velem, neki a jávai szöveget kellett tanulnia, illetve Gracia is csatlakozott hozzánk, aki a karaoke versenyszámban indul majd. A poszter is ki lett nyomtatva útközben, az eredeti ötletet megtartották, de mivel digitalizálva volt, így nagyban eltért az eredeti rajzomtól, de attól függetlenül amit bemutatnánk, azt rendben szimbolizálja.
A szövegemet elég sokszor leírtam, hogy könnyebben tudjam tanulni, ne csak olvasgassam, amit kinyomtattam. Sona bátorított, illetve neki mondtam fel mindig a szövegrészeket, amiket már nagyjából tudtam.
A versenyre való felkészülés mellett persze a vizsgára is kellett készülni, így a könyvet, illetve a szavakat magoltam, hogy jól sikerüljön.
Végülis ezzel a két programmal telt a hét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése