A pénteki napom pihenéssel telt, ami persze nem azt jelenti, hogy egész nap az ágyban heverésztem, hanem a fontos, elvégzendő dolgaimat rendberaktam. Például kimostam a ruháimat, szerencsére jó idő is volt hozzá, így nagy valószínűséggel holnap délutánra már szárazak lesznek. Az interneten is kellett intéznem néhány ügyet, abban is reménykedem, hogy sikerül, amit szeretnék. A nap további része viszont tényleg pihenéssel telt.
Szombaton a reggeli torna és reggelizés után, ami igencsak már 10 óra felé volt, felkerekedtem, hogy utánanézzek néhány helyen a fényképezőgép áraknak, illetve aránylag a közelben van több pláza is, amiket meg szerettem volna nézni, hogy egyáltalán van-e különbség az otthoniakhoz képest.
A kisebbik pláza, Lippo Plaza nem nagy eresztés, alig volt benn látnivaló, így tovább sétáltam a nagyobbikhoz, az Ambarrukmo Plaza-hoz. Itt már viszont számomra túlzsúfolt volt, roskadozott az üzletektől, és nem az olcsó, gagyit árusító boltok vannak itt. Volt számomra néhány olyan bolt is, amit eddig még Budapesten nemhogy a plázákban, de még az utcaiak között sem találkoztam. Karácsony miatt sok volt a csicsa, meg a tömeg, a külföldi fellengzést azért itt is átvették. Nekem összesen csak az ételeket árusító, egy Gramedia üzlet és egy fényképezőgépeket áruló stand volt érdekes. A többi bolt főleg ékszer, ruha, játék, háztartási, amik nem igazán hoztak lázba. Hazafele sétálva találtam egy kosárlabdával és kellékeivel foglalkozó boltot, ahol az NBA csapatok mezeiből lehet válogatni, illetve rengeteg kosarazáshoz használatos cipőt tartanak. Otthon már csak evés és pihenés volt, mivel kettő után értem haza a több mint négy órás sétából, ami kicsit lefárasztott, vagyis nem is a séta, hanem a párás meleg és a forgalomra való odafigyelés, mivel csúcsforgalom volt egész végig, ami megnehezítette az út egyik oldaláról való átmenetelt a másikra.
Vasárnap reggel kicsit később jutottam ki a piacra, így már jócskán lefogyasztották a reggelinek valókat, és a közlekedés is bonyolultabb volt, viszon kipróbáltam egy új dolgot, amolyan hot-dog félét, annyi különbséggel, hogy a kenyér között rántotta, sajt és egy kicsi saláta volt.
Délután 5-re mentem vissza az angolos helyre az English Worshopra, ami amolyan miseféleség volt, szabadabb előadásmódban, mint amit Európában megszokhattunk. Nekem ez jobban tetszett, mert a hangulat nem volt lehangoló, mint az általános miséken szokott lenni. Utána még ott maradtam beszélgetni kicsit, ami annyit tett, hogy este 9 körül értem csak haza, de hangulatilag legalább jól voltam.
A hétfőm már elég zsúfolt volt, mivel az előző pár napban összeírtam magamnak, hogy miket kell csinálnom napi szinten, így igyekeztem tartani a tempót és a leírtakhoz igazodni. Így a napi programjaim a tornán és reggelizésen kívül: versenyek átnézése, képek feltöltése, a személyes emailek és fontos kérdések lelevelezése, délután pedig elekzdtem kiírni az angol idiómákat a könyvtárból kölcsönzött könyvből. Egyrészt azért is akartam minél több mindent elintézni, mert holnap vendégségbe megyek az amerikai lányokhoz délután, így előre kellett dolgoznom, mert holnap nem valószínű, hogy lényegeset csinálnék. És hogy ne unatkozzak, az arcüreggyulladás is megtalált az ünnepekre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése