A reggeli öt órás riadóztatás után, meleg reggeli volt, nem a számunkra megszokott angol, hanem indonéz kivitelezésű. Ami annyit tesz, hogy a reggeli nasi goreng, leves, pirított tészta, csirke és gyümölcs volt. Mondjuk nem is volt annyira baj a meleg étel, mert Malangban jóval hűvösebb van, mint Jogjában.
Apránként gyülekezett a nép reggelizni, az indulás pedig fél nyolc körülre csúszott. Mivel nagy buszokkal mentünk, fel kellett sétálni a főútra, mert az utca ahol a szálloda volt, nem tudtak bejönni.
A buszokhoz való sétálás közben összeismerkedtem egy burundi (Ruanda, Tanzánia és Kongó közötti kis ország) lánnyal, akivel sokat beszélgettem.
A buszon egymás közelében ültünk, így útközben is tudtunk beszélni. Jelenleg Bandung-ban tanul egy másik programmal, mert három évig lesz ott.
A buszon az afrikai srácok hozták a hangulatot, mert egyikőkük volt a DJ, és a zenére többen nekiálltak a busz folyosó részén táncolni.
Az út a rafting helyszínéhez nem volt veszélytelen, mivel a hegyiút, ahol mentünk, védőkorlát nélkül, két busz egymás mellett maximum két centivel ment el, így néhány szakaszon volt egy kis halálfélelmünk, de a helyi buszsofőrök szerencsére rutinosak. Az út több, mint két óra volt, mire odaértünk a rafting helyszínére.
A nagy létszámunk miatt három felvonásban tudtunk csak menni, mivel egy csónakban csak öt személy plusz a navigátor (sofőr) volt, és csak 4-5 csónak volt. Kee és Gracia az első csoportban volt. Így mivel én nem fértem már bele a létszámba, a pihenőhelyen maradtam. Gwladys (burundi lány) szintén a pihenőben maradt, így elég jól elütöttük az időt a beszélgetéssel. A társalgás jól esett, mert olyan dolgokról is tudtam vele beszélgetni, amit a barátaimmal nem nagyon tudnék megvitatni, mert néhány témában jobb volt egy ismeretlennel megosztani. Sokat segített ez a fajta beszélgetés Gwladys-sel, mert már tudom, hogy min kell változtatni, illetve odafigyelni magammal kapcsolatba.
Körülbelül másfél-két óra múlva értek vissza Kee-ék, így mi is fel tudtunk öltözni a raftinghoz. A csapatunkban volt két kínai, egy lány, akit nem tudtam beazonosítani honnan valósi, mi ketten Gwladys-sel és az irányító. Az iránítók közül egy rasztahajú jóemberrel hozott minket össze a sors, vagyis inkább Gwladys szúrta ki, hogy vele biztos mókás lesz az utunk. Nem tévedett.
Az első kisebb zuhatag másfél méteres volt, ez volt talán a legfélelmetesebb számomra, mert az első esésnél még nem tudtam pontosan, hogy jó pozícióban vagyok vagy sem, de a következő "vízeséseknél" már jól sikerült a lezúgás. Az első zuhatag után volt egy kis pihenő, mert rafting hossza nyolc kilóméter.
A következő zúgó két méter, három, és egy méter volt a rafting végénél. Útközben voltak fotózkodások is, meg a másik csapattal való egymást lefröcsköljük harc, de a hangulat nagyon jó volt. Nekem pedig volt egy kisebb szívszélütésem, mert egy nagy pók zúgott le rajtam a csónakban.
Amikor leértünk a nyolc kilóméteres szakasz végére egy kis platóskocsi várt minket, ami visszaszáguldott velünk a pihenőbe. A pihenőnél volt a vacsora.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése