Keddi suli 09.24.

Az óra kimondottan gyorsan telt. A könyvből főleg a házifeladat leellenőrzésére volt időnk, mert útközben megbeszéltük, ki mit csinált a hétvégén, és ezzel kapcsolatban elég sok új szó és kifejezés, sztori került elő. 

Többek között Andrius a hétvégén kirándult, vonattal. A helyi pályaudvarnál vannak szóbeszédek, mivel egy része le van zárva, meg eléggé romos is, hogy szellemek laknak lent. Vannak rémtörténetek, hogy pár évvel ezelőtt japán turistákkal történt baleset azon a helyszínen, de a valóságban inkább azért nem engedik le az embereket, mert beköltöztek a sötétségbe a kígyók. Igen, városon belül valószínűleg vannak kígyók .

A másik hosszabb sztori abból jött, hogy kinek van már jogosítványa, és mire. Andriuson kívül mindenkinek van valamilyen jogsija a csoportunkban, Mat-nek motorra, nekem autóra, Martinnak pedig mindkettőre. Itt is 18 éves kortól lehet jogosítványt szerezni, kettő teszt van, egy írásbeli és egy vezetéstechnikai, amit a rendőrségen lehet letenni. Ha háromnál többször nem sikerül a vizsga, akkor visszakapja a vizsgázó a befizetett összeget.

Délután jelenésünk volt a bevándorlási irodában, hogy az utolsó hiányzó dolgokat is pótoljuk. Így ha minden jól megy, talán jövő héten megkapjuk a papírokat, amivel tudunk utazni és olcsóbban tudunk belépőjegyhez jutni.

Persze ez a nap sem fejeződött még be néhányunk számára, mert Mat ismerősei küldtek meghívót az Atma Jaya egyetemről, hogy Nemzetközi Nap-ot tartanak a Darmasiswa-s diákokkal, és külsös ösztöndíjasok is megnézhetik, hogy miből is áll ez a rendezvény. Mivel úgy tudtam, hogy az idei ösztöndíjasok közül senki sem ment erre az egyetemre, így kisebb meglepetés volt, hogy mikor a műsor kezdetén kihívták a résztvevőket és felsorolták, ki honnan valósi, Magyarország is elhangzott. Mint kiderült, nem a Darmasiswa programmal, de van egy lány aki 3 éves ösztöndíjjal tanul itt.

Maga a rendezvény úgy nézett ki, hogy az ösztöndíjasoknak voltak standjai, ahol az országgal és egyéb érdekességekkel ismerkedhettek meg a vendégek. Sokan főztek is, többek között magyar részről a lecsó, franciáktól a palacsinta, a laosziak pedig édes kukoricaleves-félét. A hangulat jó volt, néhány országból csináltak műsort is, például táncoltak vagy énekeltek.

Egy átlagos hétfő 09.23

Hétfői napom a könyvtárban telt, ahol találkoztam Mat-tel és Martinnal. Már a délutáni felszerelésben (rövid nadrág, sportcipő) mentem, mert hátha lesz majd délután a student club, gondoltam megpróbálom még egyszer. Sajnos nem volt klub, viszont a suli cicákat le tudtam fényképezni kárpótlás gyanánt. Na mivel nem volt semmi délután, így elmentem vásárolni gyümölcsöt meg vacsorát, amit otthon film nézés közben el is fogyasztottam.

SunMor 09.22.

SunMor annyit tesz, Sunday Morning Market, ami az utcánkhoz közel van. Az előző héten már tettem róla említést.

Reggel 7-kor mentünk ki, de már akkor sokan voltak. Körülbelül két órát voltunk kint. Mila vett magának egy felsőt, Ross pedig egy fülhallgatót, én csak egy takoyaki tojás golyócsomagot vettem reggelire. Találtam helyi szoknyát, ami tetszett, de arra majd kell még gyűjtenem egy kicsit. Valószínűleg a legközelebbi piacozás már a srácokkal lesz.

Vasárnap napközben otthon voltam, szavakat írogattam,  késő délután pedig elmentem keresni vacsorának valót, de sajnos a szokásos árus nem volt nyitva, így elmentem a boltba innivalóért, hogy legyen egy másfél literes palackom, majd hazafelé a Seblak árusító étkezdében ettem.

Jávai nyelv elkezdése 09.21.

Megbeszéltem Wawa-val a hét elején, az egyik helyi lánnyal, aki velem egy házban lakik, hogy lenne-e kedve tanítani nekem jávait, mert teljesen más, mint az indonéz nyelv. Mert ha már Jáva szigetén vagyok, azért a helyiek is másképp állnak hozzánk, ha tudunk beszélni a nyelvükön, még hacsak egy kicsit is.

A szobámban volt a tanulás. Az alap szavakat és kifejezéseket vettük át, amit eddig úton-útfélen mindig megkérdeznek tőlünk, illetve az alapdolgokat, ha mondjuk vásárolni szeretnénk valamit.

Mivel nyitott ajtóval voltunk, mert csak akkor jön be több fény a szobába, illetve van ilyenkor légáramlás is, a szinten lakó Era is becsatlakozott, hozzánk, igaz ő inkább a saját iskolai dolgaival foglalkozott. Ő nem érti a jávait, mert Palembangról valósi. A hangulat ennek ellenére jó volt.

Estére még egy program volt, elmentem a lányokkal egy nagyobb boltba, ami egy három szintes áruház, ahol a földszinten van az étkezési és háztartási részleg, a középső szint a ruházati, az emelet pedig a tanszeres, írószeres részleg. Szombat este révén rengetegen voltak, de ennek ellenére sikeres volt a bevásárlás. Utána még a szállás mellett volt a közös vacsora.

Darmasiswa program Jogja 09.20.

A suliban jó hangulat volt, mindenki várta a délutánt. 

Pár nappal ezelőtt szóltak nekünk, hogy lesz a Darmasiswa-soknak egy össznépi program, akik itt vannak Yogyakartában. Aki jönni szeretett volna, előző nap fel kellett iratkozni, hogy a szervezők is tudják, mennyi emberre számítsanak, mert vacsorát is kapunk. Az odajutást viszont mindenkinek a saját költségén kellett megoldania. 

Az óra után még volt szabad két óránk, szerencsénkre Husni hozta az Uno kártyáját, így elég gyorsan elrepült az a pár óra. Közben az ég is leszakadt. 
Mindenki a tanárok irodájába ment, ott vártunk egymásra, hogy a közösen rendelt kocsival menjünk a rendezvény helyszínére. Kee-re kellett várnunk az eső miatt, de szerencsére nem sokat. Az út több mint fél óra volt autóval, mondhatni a világvégére mentünk. 

A helyszín egy központi Darmasiswa iroda és művészeti iskola volt. Mi voltunk az elsők a többi iskola közül. Aláírás után ki lehetett próbálni a batik rajzolást, agyagozást, árnyjátékot (Wayang kulit), illetve egy galériát is megnéztünk. 

Közben elkezdték az ételeket is készíteni. Indonéz ételek mellett volt grill is. Természetesen elég gyorsan elkezdték pusztítani a kaját, szerencsétlen szakácsok alig tudták pótolni az elfogyott mennyiséget. 

Volt még tánc meg zene is, illetve a 

Darmasiswa programért felelős személyek is részt vettek a programon és beszédet mondott a nagyfőnök is.

Összefutottam egy magyar úriemberrel is, aki az egyik muszlim egyetemen tanul a program keretein belül.

 




 
 
 
 
 

 

Anime shop 09.19.

Délelőtt jó volt az óra, végre befejeztük az első leckét. Sok új szó volt, ami nemcsak a könyvben, hanem még ami nekünk is az eszünkbe jutott bővítette a tanulandó szavak mennyiségét.

Mivel az anime bolt csak három órától van nyitva, így elég sok időnk volt. Ezért elvittem Sona-t a kedvenc gyümölcsturmixos helyre, ami ebéd előtt nyit és kb. délután négyig van nyitva, és az utcában van, ahol lakok. Egymás mellett van több ilyen árus is, de én kimondottan csak egy hölgyhöz vagyok hajlandó menni, mert ő minden turmix után kimossa a gépet. Guavát ittunk, legközelebb viszont szólni kell, hogy kevesebb cukrot rakjon gyümölcshöz, most nem tudtam szólni, mert túl gyors volt. Ugyanúgy mint a vietnamiak, az indonézek is vagy nagyon erősen eszik az ételt, vagy nagyon édesen. Én is eléggé édesszájú vagyok, de már nekem is sok néha a cukormennyiség.

Kicsit visszamentünk még a könyvtárba, mert sok idő volt még a boltnyitásig. Nagy örömünkre hivatalos papír aláírásba is be kellett még az International Office-ba, de legalább nem olyan papírt kaptunk, amivel nekünk kellett volna rohangálni.

Nehezen de sikerült elindulni végül a boltba, szerencsére már nyitva volt. Legyen annyi elég, hogy az ösztöndíj összegét lazán otthagynánk, annyi minden van, amit szeretnénk beszerezni. A végén egy doboz Dragon Ball labdával és egy szett One Piece figurával gazdagodtam. De ezzel még nincs befejezve, később folyt. köv. lesz, mert biztos visszamegyünk még vásárolni valamit. 

Este együtt vacsoráztunk Sona-val, átjött hozzám és evés közben megnéztünk egy filmet. 

Ez a nap is jól telt.

Vasárnap-kedd 09.16.-18.

Vasárnap találtam a Google Maps jóvoltából egy Sunday Market nevű eseményt, helyet, ami a lakáshoz közel van, és csak vasárnaponként rendezik meg. Gondoltam, a házival úgyis készen vagyok, mosni sem kell, miért ne nézzem meg mi is ez valójában. Nem volt rossz húzás. Végülis ez a nagy vasárnapi piac, amit  a közeli utcában kirakodó vásárként lehet megnevezni. Ilyenkor a teljes utca le van zárva, így nyugodtan lehet gyalog közlekedni, már amennyire az embertömeg hulláma engedi. 
Az időjárás is nagyon kegyes volt a vásárhoz, mert olyan meleg volt, hogy folyt le az emberről a ruha, de ennek csak inkább örülni kell, mert a monszun időszakot nem igazán kívánjuk, mikor több hónapon keresztül minden nap több liternyi eső esik.

A piacon voltak ételárusok, a kipróbálás majd a következő alkalomra lett halasztva, ruha-elektronika-óra-ágynemű-batik-sál-játék minden mennyiségben. Ez kapóra is jött, mert találtam egy helyet, ahol egy sarong-féle alsóruhát sikerült vennem olcsón. A batik dolgokat majd később veszek szerintem, mert még ki kell ismerni, hogy hol olcsóbb az áru.

Hétfőn a könyvtárban töltöttem a napot, írogattam ki a következő leckék szavait. Útközben Martin és Mat is előkerültek, bejöttek, hogy tanuljanak, kisebb-nagyobb sikerrel. Ebédre mutattam nekik egy helyet, ahol már korábban voltunk Sona-val, és jó volt a menü. Evés után a suliba visszamentünk folytatni a tanulást, közben sajnos nem voltam túl jól, így hazamentem. Pont végeztem a dolgaimmal, mentem volna kicsit aludni, mikor Mat riasztott, hogy kezdődik a 'student club', amire jelentkeztem, ami nagyon jól esett, mert az illetékes azt írta korábban, hogy szól, amikor lesz az óra. Természetesen ez nem történt meg. Így nyakamba kaptam a lábam, siettem vissza, hogy ne maradjak le az óráról. Nagyon sokan voltunk, és sokáig tartott, amíg mindenki kipróbálhatta az adott óra adta lehetőségeket. Későn kerültem sorra, de sajnos csalódás volt számomra, így elég letörten mentem haza. Hazafele beszéltem Sona-val mi legyen, mondta menjek az ő csoportjába, legalább együtt tudunk lenni az órán és tudunk egymásnak segíteni. Így most pénteken megyünk az ő klubjába, Jah is csatlakozik hozzánk.

Otthon épphogy letettem magam fürdés után, hogy akkor pihenés- és kikapcsolódásképp filmet nézek, mire kopogtak az ajtón. Az itt lakó lányok közül néhányan lehívtak, mert szeretnének megismerni, többet tudni rólam, meg az otthoni dolgokról. Ezzel a húzással legalább fel tudták dobni a kedvem. Jó hangulatban telt az a másfél óra amit velük töltöttem. Tudtam kicsit már beszélni velük indonézül, meg pár magyar szót is ki tudtak mondani. Wawa pedig kinevezett engem az idősebb nővérüknek. A legfiatalabbikuk 18, a legidősebb 25 éves. Aranyosak voltak, mert már vasárnapra kérdezték, hogy szabad vagyok-e, mert menjünk el együtt valahova a közelbe. 

Kedden suli volt, illetve be volt tervezve, hogy egy már korábban felfedezett anime boltba visszamegyünk venni pár dolgot. Sajnos a programot keresztülhúzta a bolt, mert csak délután nyitott, mi pedig 12 után mentünk, így szerdára tettük át a boltozást.

Pasar Kranggan 09.14.

klepon

Az egyetem szervezett nekünk kinti programot, ami nem volt más, minthogy elvittek minket egy piacra. 

nagasari

Még a suliban kapott mindenki egy kétoldalas feladatot, amin fel volt sorolva néhány gyümölcs és egyéb nassolni való. A feladat az volt, hogy megadott mennyiségű gyümölcsöt és nasit kellett venni, mindezt úgy, hogy alkudjunk az eredeti árából. 

Csoportokra voltunk bontva, mindenkivel volt egy segítő is. Csoportonként 100,000 IDR-t kaptunk, a feladatot pedig azzal is megfejelték, hogy 'versenyt' hirdettek, hogy ki tud a legtöbbet spórolni a kapott összegből.

Volt egy gyümölcs, a jambu air, ami sajnos nem volt a piacon, így cserélhettünk egy másik gyümölcsre. Mat nagy fanja a banánnak, így a választás a legkisebb, egyben a legédesebbre esett.

onde-onde

A nasik közül pedig az onde-onde nem volt, így az is más édességre cserélődött, azt Kazu választotta.

A hangulat jó volt, az alkudás is aránylag ment mindenkinek. Bár azt tudni kell, hogy az ételből nehezebben lehet lejjebb vinni az árat, mintha ruhát vagy egyéb tárgyat vennénk.

A mi csapatunk lett a második a spórolásban.

A piac után visszavittek minket a suliba, ahol nekiálltunk a szerzett ételeket megdézsmálni, a maradékot pedig elosztottuk és hazavittük.

pastel

jambu air

salak

Ügyintézés 09.12.-13.

A sulitól a változatosság kedvéért kaptunk újabb papírmunkát, amit mindenkinek haza kellett vinni a főbérlőnek, mert az emigrációs irodának még szüksége volt a tartózkodási helyünkre, pontos adatokkal. Persze ez nem kis futkározást jelentett számunkra, mivel három aláírás és két pecsétes irat kellett a lakókörzet fejeseitől. Nekem szerencsém volt, mert még iskola után pont házon belül volt a házinénim férje, így oda tudtam neki adni a papírt, amit az egyetem küldött, így este el tudott vinni megkérni a hivatalos pecséteket és aláírásokat.

Másnap egy hivatalba kellett bevinni a papírokat: a suli félét, amit a körzeti górék adtak, az útlevél másolatomat, meg a ház tulajának a személyi igazolványának a másolatát. Persze minden dokumentumról kellett plusz másolat.

Szerencsére nekem normálisak a főbérlőék, meg tudják is mit kell csinálni, ez sajnos néhány csoporttársam szállásadójáról már nem mondható el. 

Kraton 09.11.

Fél 10-re beszéltük meg Sona-val, hogy együtt reggelizünk és utána megyünk be a városba megnézni a Vízi kastélyt, ami a szultán tulajdonában van.

A reggeli a 'szedd magad' opció volt, így a rizshez tofut, szószt, uborkát szedtem, Sona még evett hozzá húst is.

Mivel a belváros majdnem másfél óra séta lett volna, inkább igénybe vettük a Go-Jek applikációt, azon belül is a Go-Car-t, így kocsival bevittek minket a kastélyhoz.

A belépő 15,000 IDR volt fejente, 

ami szerencsére nem egy horribilis összeg a többihez képest. Benn a bejáratnál persze már elkaptak minket, hogy kell-e  idegenvezető, persze először nemet mondtunk, de odajött hozzánk egy diáklány, Jesika, aki végülis körbevezetett minket és elmesélte a palota történetét. A Vízi kastélyt másnéven Tamansari-nak hívnak, ami annyit, hogy 'Virágoskert'. (Tamansari / Taman sari néven megtalálható a neten).

Az első kapu fölött egy Barong nevű, oroszlánra hasonlító védőszellem féle volt faragva, amit Indonézia szerte megtalálhatunk, de főleg a hinduk által lakott területen, leginkább Balin.

A kapu mögött tárul a szemünk elé a szultán feleségeinek és gyerekeinek a fürdője, a szultáné természetesen külön szektorban van. Elég sok turista volt, mind a külföldi, mind az indonézek oldaláról, néhány helyen várni is kellett, hogy arrébb rakják magukat, hogy egyáltalán be tudjunk menni a helyiségekbe. 

A szultán fürdőrészénél volt két nagyobb kalitka, amibe illatos fát, meg virágokat, főleg jázmint égettek, hogy a kellemes illatba tudjon relaxálni. A két fürdőrész között van a szultán 'masszázs szobája', a másik szoba pedig az asszonyoknak volt fenntartva. 

Folytatva utunkat, a konyhába, a szolgák lakhelyére, a feleségek és gyerekek alvóhelyére, és az illemhelyekre mentünk. Később a kézműves falu részre mentünk. Séta közben Jesika elmondta, hogy a szultánnak máig van hatalma a helyiek felett, mivel Jogja (Yogyakarta) egy jó nagy része a fennhatósága alá tartozik, így ha netán olyan jutna eszébe, hogy a palotája környékén akarna építkezni, lazán ledózerolhatja a helyiek lakásait minden szó nélkül. Egyedül a szultánnak csak az okoz fejtörést, hogy nincs még fiú örököse, ami nagy gondnak számít.

A kézműves falun belül van a földalatti 'mecset', ami szintén érdekes volt, és zsúfolt az emberektől... A végére a palota romok voltak, aminek a második szintjét egy földrengés sajnos lebontotta. 

A túra végén sétáltunk vissza Malioboro felé, ahol sikeresen belenyúltunk a szultán egyik privát lakjába, de be lehetett menni, mert egy helyi mondta, hogy mégis hol vagyunk, illetve adott egy tippet, hogy nézzük meg a batik galériát, mert csak havonta három napra van nyitva, és ma volt az utolsó nap. Segített nekünk biciklis 'taxit' keríteni helyi áron, nem pedig a turistáknak szánton, így 10,000 IDR-ből megúsztuk. Szegény bácsi sem a mai csirkék közül volt, és mivel ketten ültünk Sona-val az ülés részen, ami nem ránk volt szabva, mert kicsit szorosan voltunk, és a bácsit is elég kemény munkára kényszerítettük sajnos. Több emelkedő is volt útközben, így szegénynek le kellett szállni a bicikliről és megtolni a kordét. Mi meg Sona-val nem mertünk hátranézni, mert nem bírtuk ki kínunkban a nevetést, hogy szegény bácsinak túl nehezek vagyunk. 

Végülis odaértünk a galériába, ahol pár perc erejéig kaptunk egy kis ismertetőt, hogy mégis mi a menete a batikolásnak. Persze az elmaradhatatlan kérdést itt is megkaptunk: honnan jöttünk. Természetesen válaszoltunk, a magyarra egyből mondta a jóember, hogy végülis a batik olyasmi, mint húsvétkor nálunk a hagyományos tojásfestés, amit parafinnal és méhviasszal készítenek, majd belerakják festékbe. A batik is úgy készül, hogy egy világos anyagra olvadt, forró viasszal vagy parafinnal rárajzolják a mintát, majd színezik. A következő részeknél pedig azt kell eldöntenie a művésznek, hogy melyik színek domináljanak majd a művén. Így festés, rajzolás, szárítás meneteket ismétlik, amíg úgy nem látják, hogy jó lesz. Így a munkafolyamat az egy naptól az egy hónapig terjedhet.

Várva, hogy mikor kezdődik a parádé Malioboron, sétáltunk, hogy kerítsünk nekem pár pólót, ami nem kis fejtörést okozott, mivel az itteni méret szerint nekem 2XL kellett. Ha már Malioboro, akkor Pasar Beringharjo sem maradhatott el, ahol pár hete Martinnak vettünk nadrágot. Elég nagy a piac, így mire végigjártuk és végigkérdeztük az árusokat jó pár perc telt el. Természetesen az utolsó lett a befutó, mert nála legalább picit tudtunk alkudni, így két pólót vettem 45,000 IDR-ért. Mivel sajnos a parádé másnap volt, így megnéztük mivel jövünk ki olcsóbban, ha kocsit vagy motort hívunk. A motor lett a befutó. Kettő motort rendeltünk, gyorsan haza is értünk és még vacsorázni is tudtunk.