Vasárnap révén a szokásos piacozás nem maradhatott el. Reggelire joghurtot vettem, nasinak kasszava chipset, illetve fagyit.
Mivel a nyakamon az új év, és még tartom magam a hiedelmekhez, így ma megejtettem a nagytakarítást a szobában és a fürdőben, hogy tisztán indítsam az új évet. Sikerült kimosni a ruháimat is, viszont hogy ne legyen megkkönyítva a magam rendbetétele, több órára nem volt víz, így még pont, hogy a hajamat le tudtam öblíteni.
Ebédért a közeli étkezdébe mentem, ahonnan a szokásos adagomat: rizs, rántotta és sült padlizsán volt.
Délután ötre mentem a most már rendszeressé váló English Worship-re, ami végülis amolyan szabadabb szellemű istentisztelet. Ma elég kevesen voltak, de a hangulat ettől függetlenül jó volt. Utána még egy kicsit beszélgettünk, illetve Nika meghívott minket egy másik helyre, ahol szintén egy hasonló program volt, itt viszont minden indonézül volt, így csak pár szót tudtam kivenni a mondanivalóból. Ide Nika vitt motorral, illetve haza is vitt. A program befejezésül kaptunk vacsorát, aminek örültem, mert nem ettem dél óta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése