Délelőtt elmentem egy plázába, ahol esetlegesen vesznek használt elektronikai eszközöket, hátha beveszik a fényképezőgépemet. Busszal elég messze volt, de nekem ez éri meg jobban, mivel a buszjegy csak 3,500 IDR, míg a GOJEK gyorsabb, viszont jóval drágább. Sajnos nem jártam sikerrel az eladás terén.
Sona délután kettőre ment az önkénteskedéssel kapcsolatos interjúra, így nem tudtunk napközben találkozni, mert későn értem haza, majdnem fél három volt már. Sona is körülbelül egy óra múlva ért haza utánam.
Napközben Era írt, hogy lenne jelentkező a fényképezőgépemre, hogy mikor leszek otthon, mert akkor el tudnánk intézni. Sajnos azonban a vevő egy csaló volt, így nem jött össze ez az eladás sem.
Nyomoromban az utcán látott óriás plakáton való videó blog készítő verseny felé kezdtem el orientálódni, hogy próbáljuk meg azt, hátha összejön vele valami.
Több napom is már azzal ment el, hogy fotós versenyekre töltöttem fel a képeimet, hátha valami sikerül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése