Reggel elmentem az iskolába, hogy vizet vételezzek, majd az volt tervbe véve, hogy délelőtt kimosom a ruháimat, azonban a felső hatalom megint mást szánt nekem, mivel áramszünetünk volt több órára, ami azt jelenti, hogy ha nincs áram, akkor víz sincs, mivel a vízpumpa sem működik elektromosság nélkül.
Így visszafeküdtem kicsit pihenni, majd elvittem a ruháimat a mosodába. Mielőtt elindultam volna az angolra, vettem egy gyümölcsturmixot.
Az angolon folytattuk a kormány és kormányzás témakört. Volt néhány új arc, több lány volt, mint tegnap.
Óra végén Vanessa mondta, hogy holnap óra után, aki szeretne, maradjon segíteni karácsonyi díszeket készíteni a szombati karácsonyi kis összejövetelre.
Otthon pihentem, és vártam, hogy mikor ér haza Sona. Hajnali fél egy-egy között sikerült hazaérnie, fáradtan, de jó hangulatba. Mielőtt hazaért volna, vettem neki vacsorát, meg melegítettem neki vizet a fürdéshez, mert nem valószínű, hogy ezekre lenne energiája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése