Péntek révén nem sok tennivalónk volt, így programként Sona-val végigjártuk a sulihoz vezető főutat, mert még nem voltunk megnézni a másik végét, ami a kórház felé vezet.
Ennek az útnak a végén van a könyvesbolt, ahol a jávai könyvet vettem, és mivel Sona még nem volt itt, elmentünk együtt megnézni, illetve útközben fodrászatot kerestünk, mert Sona szeretett volna már eljutni egy szalonba. Igaz a szállásomhoz közel vannak fodrászatok, de ezek kimondottan fiúknak vannak, meg szépségszalonokat is találunk, de ott meg nincs hajvágás, csak a többi női pipere szolgáltatások.
Elég hosszú utat tettünk meg, mert útközben a boltba is bementünk pár dologért. Nekem az elsődleges a szúnyogok elleni elektromos utántöltő, Sona-nak meg esőkabát kellett. Persze hogy nem csak ezeket vettük. De amit szerettünk volna, azt sikeresen megtaláltuk.
A könyvesboltban Sona talált magának érdekességeket, én a jávai szótárakat böngésztem, hogy melyikkel járnék jobban. Végül üres kézzel jöttünk el, de annál több információt tudtunk meg, hogy milyen fajta olvasmányok vannak, és mennyibe kerülnek.
Visszafelé bementünk az élelmiszerboltba innivalóért, meg nekem megnéztünk néhány anyagot a sulihoz közeli Toko Merah nevű boltban, ahol írószer és hobbi 'alkatrészek' vannak, amit majd később valószínűleg tudok majd hasznosítani valamihez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése