Pár nappal ezelőtt találtam az Instagramon egy bejegyzést anime fesztivállal kapcsolatban, ami jól jött, mert többen is vagyunk a srácokkal, akik szeretjük a japán cuccokat. Így fel volt dobva a téma, hogy vasárnap, aki szeretne, csatlakozzon hozzám és Sona-hoz.
A program a Jogja Expo Center-ben volt, ahova kocsival kellett mennünk. Sajnos csak hárman tudtunk menni, Elena volt a harmadik, mivel Kazu és Husni beteget jelentettek.
10 órától volt a program, jó meleg volt, árnyék főleg a büfésátrak alatt volt. Az elején még nem voltak sokan, de 11 után elkezdett jönni a tömeg. Többen voltak, akik beöltöztek cosplay-esek, illetve akik felléptek. Főleg büfék voltak, több sátorban lehetett jukatát és kimonót próbálni, egy sátor elektronikai dolgokat árult, a másik gyógyteát és kávét, ami Sona-nak volt érdekesebb, nekem a kardokat készítő indonéz úriember és termékei érdekeltek inkább. Mindegyik árus kedves volt, készségesen válaszoltak a kérdéseinkre.
Nem sokat maradtunk egyrészt a meleg miatt, másrészt megnéztük, amit szerettünk volna, így hívtunk egy kocsit és visszamentünk a sulihoz. A környéken ebédeltünk, majd mindenki hazament pihenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése