Candi Prambanan, Lumbung, Bubrah, Sewu 10.20.

Egy újabb nagyobb lélegzetvételű kalandra vállalkoztunk Sonával: a TransJogja menetrendszerinti 1B és 1A buszaival elmentük a Prambanan templomegyüttes felfedezésére.

Szombat révén elég sok csoport és turista volt mikor odaértünk. Mivel még nem reggeliztünk, és már elmúlt kilenc óra, meglátván a tömeget, inkább leültünk megenni, amit vittünk magunkkal. Természetesen nem tudtunk nyugodtan enni, mert a helyiek fényképezkedni akartak. Most már csak az lesz a következő feladatunk, hogy számoljuk, hányan jönnek még oda hozzánk. Mivel pár nappal ezelőtt beterveztük ezt a túrát, felkészülve, hogy fehér ember lévén a drágább belépőjegyet adnánk nekünk, vittük a tartózkodási engedélyünket, így a helyieknek szánt jegy árán tudtunk bejutni, ami a tavalyi árhoz képest megdrágult 10,000 IDR-rel, így most 40,000 IDR.

A beléptetésnél van fémdetektoros kapu, amin át kell menni, de különösebben nem foglalkoznak vele. Bent szereztünk térképet, így célirányosan tudtunk végignézni mindent. Ezen a területen három kisebb templom van és a fő látványosság, a Prambanan.

Észak felé haladva kezdtük meg a sétánkat.Van itt kisebb állatpark, ahol kettő páva, kettő kazuár és rengeteg őz van. Az őzek éppen tápoltak, de sikerült néhány jó képet lőnöm róluk.

Haladva a kisebb templomok felé, egy szoborparkos múzeumba mentünk be, ahol vegyesen voltak a hindu és a buddhista faragványok. Voltak történetek is csatolva egyes szobrokhoz. Mikor jöttünk volna ki a múzeum főbejáratán, elkaptak minket ismét egy fénykép erejéig.

Az első kis templom a Candi Lumbung. Itt sajnos a kisebb szentélyek üresek voltak, szobormentesek. Viszont az udvarrész tele van épületdarabokkal, mivel próbálják renoválni és helyreállítani a templomokat.

A második megálló a Candi Bubrah, ahol főként buddhista faragványokat találtunk. Főleg Buddha szobrokat, szerencsére volt köztük ép is.

A három kisebb templom közül az utolsó, Candi Sewu a legnagyobb. Itt is nagyon sok kőmaradvány, faragvány és a helyreállítási munkálatokhoz szükséges eszközöket találtunk. Ez a szentély is hindu-buddhista keverék, de itt inkább a hinduizmus felé mozdul el a mérce.

Ezekben a templomokban találtunk több tojás kinézetű fehér "valamit", amit egy helyitől megkérdeztünk, mire is valók. Azt mondta, hogy a szertartásokhoz kellenek, de azt nem tudta megmondani milyen tojások. Remélhetőleg amit mi végülis tojásnak néztünk, csak a csótányok elleni vegyszer maradéka volt, nem pedig ténylegesen valami veszélyes fenevad utódai.

Meleg révén, leültünk egy árnyékos helyre megenni a nasinkat, meg pihenni, mert az utolsó, és egyben a legnagyobb komplexum várt még ránk. Erőt véve magunkon, elindultunk visszafelé, ahol a Candi Prambanan áll.

Magát az épületet már messziről lehet látni, már az utcán is feltűnt jó messziről a templom csúcsa, mikor jöttünk.

Prambanan-nál is van több kisebb szentély, ahova be lehet menni, sajnos nem mindegyikben voltak szobrok, viszont kívülről szépen ki vannak faragva. Mindegyik épület más-más figurákkal van díszítve. Ezen a részen szó szerint megrohantak minket a pont ideérő diákcsoportok, hogy fotózkodhassanak velünk, amit mondjuk azért nem értettünk, hogy miért éppen "mi", mikor rajtunk kívűl vagy 30 másik fehér ember is lófrált a területen.

Mikor a szokásos "tovább megyünk egyik templomból a másikba" körünket róttuk, és beértünk az egyikbe, bejött, amitől féltem, magyar hangok ütötték meg a fülemet, méghozzá egy kisebb turista csoport kapott fejtágítást az idegenvezetőtől. De mivel magyarok, azért megkérdeztem melyik irodával jöttek, meg a hölgy, aki vezette a csoportot, valami miatt ismerős volt nekem, csak nem tudtam hova tenni az arcát. 

Átmentünk a főtemplomba, ahol ismét összefutottunk a magyarokkal, illetve egy másik hazai családdal, akiknek indonéz volt a vezetőjük. Az épületnek van úgymond terasz része, ahol körbe lehet járni a szentélyt, ami tele van történeteket elmesélő faragványokkal. Piszkálta a csőröm, hogy az idegenvezető hölggyel már pedig találkoztam otthon valahol, megkérdezte tőlem, hogy csak utazás vagy egyéb miatt vagyunk Indonéziában, illetve az egyik faragvány jeleneténél elmondta mit ábrázol, akkor rákérdeztem, hogy nem találkoztunk-e már, illetve nincs-e kapcsolata az otthoni egyetememmel. Jól meglepődtünk, mikor kiderült, hogy egy évig ő tanította az indonéz dolgokat a Délkelet-Ázsia minorhoz kapcsolódó tantárgyakhoz, ő volt a művészetes órám óraadója, de mivel nála csak beadandó dolgozataim voltak, mert óraütközés miatt nem tudtam bejárni, így csak egyszer vagy kétszer találkoztunk. 

Mivel már késő volt, 4 óra felé jártunk, meg a parkot is hamaroan zárják, így elindultunk haza.