A hét első felében nem sok vizet zavartunk, mivel főleg csak az órákra mentünk. Az egyetlen nagyobb felhajtsú dolog, ami történt velünk, hogy Sona a héten fog költözni hozzám, mármint ugyanabba a házba, ahol lakom. Az előleget már kifizette, így már csak a holmiját kell átcipelnünk, illetve várni, hogy kész legyen a szobája.
Iskola után ezekben a napokban csak a csomagok átvitele volt a programunk. Mivel sajnos ösztöndíjat csak jövő héten kapunk, így enni főleg instant tésztát tudtam, napi egyszer, a minimális kis maradék pénzből meg egy turmixra futotta.
A héten sajnos Kazu is megy haza, így még neki közösen beszereztük az ajándékát, amit majd csütörtökön tanítás után fogunk neki mind a tizen oaadni, illetve fotózkodni is fogunk. Egy kis könyvet vett Husni a nevünkben, illetve egy közös képet nyomtott ki Mat és kereteztetett be. Ezeket fogja kapni tőlünk Kazu.
Nem vártuk, de Kazu adott mindenkinek egy kis apróságot Japánból, meg egy képeslapot, amire mindenkinek írt egy kis gondolatot, és az adott személy anyanyelvén írta le a köszönömöt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése