Mára kicsit jobban voltam gyomorügyileg. Kimentünk reggel a piacra, hogy megvegyem a pólót, amit majd ki akaraok dekorálni.
Sona kicsit rossz hangulatban volt, mivel még nincs kész a szobája. Mikor hazaértünk sikerült a főnökúrral találkozni, aki mondta, hogy a munkásoknak szabadnapok voltak az utóbbi napokban, azért nem haladtak a munkálatokkal. De megígérte, hogy holnap ketten fogják csinálni a szobát, hogy keddre kész legyen Sona-nak, hogy át tudjon költözni, és tudjunk mindketten a kulturális fesztiválra és a tanulásra koncentrálni.
Vettünk ebédre, hogy majd otthon főzünk, krumplit meg sárgarépát, mert azt még ehetek, mert háztartási keksz félét is.
Napközben mindketten a saját tennivalónkkal ügyködtünk, nekem be kellett pótolni a blog elmaradásokat, lefordítani a kulturális fesztiválra kapott pár soros verset, meg egy másik fordítandó dolgom is akadt, Sona is a saját fordításaival volt elfoglalva.
Eső még nem volt eddig, majd meglátjuk lesz-e belőle valami este felé vagy sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése