A szombati napomon nem sok minden történt, próbáltam tanulgatni, ami még a következő napokban is folytatok, mivel csak szerdán kell menni suliba, mert kedden van a muszlim új év, így nem lesz tanítás.
Kedves volt ibu Dani, mert kaptam tőle ebédet, ami rántott töltött tofu, tempe (szójababból készül), meg banán volt.
Másnapra is meghívott "hozzájuk", ami teljesen máshogy sikerült, mint gondoltam, szerencsére a pozitív irányba.
A vasárnap délelőttöm mosással meg a szavakkal való bíbelődéssel telt, napközben meg rám írt Elena, hogy ebédeltem-e már, de mivel csak egy mangót ettem össz-vissz, így elmentünk ebédelni a suli közelébe. Evés közben Dom is beesett, ő is épp ebéd után kutatott. Mivel ibu kérte előző nap, hogy délután 3-ra legyek otthon, így gyorsan még beugrottam a boltba, hogy vegyek egy kis édességet a számára.
Otthon kicsit még pihentem, közben megjelent ibu és a férje is, picit tudtam beszélni a férjével az ételekről, mutattam neki magyar fogásokat, meg hogy miből is vannak.
Sikerült nagyjából háromkor elindulni kocsival (egy kis Nissan városi autójuk van), mert négykor fel kellett venni a fiukat, azután mentünk tovább, gondoltam már megyünk vacsorázni, de az még egy kicsit odébb volt.
Útközben már kicsit gyanús volt, hogy megyünk ki a városból, gondoltam enni csak nem megyünk a világ végére, bentről mutatta ibu, hogy itt van a Prambanan hindu templomegyüttes, ahova később anélkül is ki akarok menni, de majd csak akkor, ha megkaptuk a tartózkodási engedélyt, mert akkor nem a turistáknak szánt áron tudunk bejutni, hanem jóval olcsóbban. A templom körülbelül fél órára van tőlünk kocsival, amit szerintem majd megpróbálunk úgy összehozni, hogy többen menjünk oda, hogy a kocsi olcsóbb legyen.
Aztán megérkeztünk első úti célunkhoz, itteni nyelven Candi Plaosan-hoz (Plaosan templomegyüttes), ami hasonlít Prambanamhoz, szintén hindu, az állapota viszont rosszabb nála, de a helyiek azért igyekeznek renoválni, ami meglátszik a templomokon és sztúpákon, mivel az emberalakok kicsit vagy hiányosak, vagy teljesen más kővel pótolták a hiányzó részeket.
Ahhoz képest, hogy zárás előtt értünk oda, elég sokan voltak látogatni meg fényképezni a helyet. Természetesen én voltam az egyetlen fehér ember, nemcsak ezen a kis helyen, de még a 10 km-es körzetben is. Ibu mondta, hogy a romok létrejöttéhez hozzájárultak a földrengések (gempa bumi), háborúk, és a természeti hatások. Az indonézek igencsak rajonganak a selfie-kért, így most sem maradhatott el a pózolás.
Visszafelé megnéztük ibu-ék készülőben lévő házát, ami a templom közelében van. Egy kisebb sorház része, de szépen alakul, kívül be van vakolva, és egy nem agresszív szürke színre van színezve. Talán majd azt is meg tudom később nézni.
A vacsora a Sendang Ayu nevű vízi étteremben volt, ami igen hangulatos. Egy kisebb tóra van felhúzva, az étkezési részek pedig kisebb "fakkokra" van osztva, attól függően, hogy hány személy szeretne itt étkezni, úgy adnak egy beülős részt.
A menü hal, leves, rántott tintahal/polip, rizs, savanyúság volt. Itt evőeszköz nélküli evés volt, próbáltam a legjobb tudásom szerint enni a jobb kezemmel. A hangulat jó volt. Körülbelül nyolcra értünk haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése