klepon |
Az egyetem szervezett nekünk kinti programot, ami nem volt más, minthogy elvittek minket egy piacra.
nagasari |
Még a suliban kapott mindenki egy kétoldalas feladatot, amin fel volt sorolva néhány gyümölcs és egyéb nassolni való. A feladat az volt, hogy megadott mennyiségű gyümölcsöt és nasit kellett venni, mindezt úgy, hogy alkudjunk az eredeti árából.
Csoportokra voltunk bontva, mindenkivel volt egy segítő is. Csoportonként 100,000 IDR-t kaptunk, a feladatot pedig azzal is megfejelték, hogy 'versenyt' hirdettek, hogy ki tud a legtöbbet spórolni a kapott összegből.
Volt egy gyümölcs, a jambu air, ami sajnos nem volt a piacon, így cserélhettünk egy másik gyümölcsre. Mat nagy fanja a banánnak, így a választás a legkisebb, egyben a legédesebbre esett.
onde-onde |
A nasik közül pedig az onde-onde nem volt, így az is más édességre cserélődött, azt Kazu választotta.
A hangulat jó volt, az alkudás is aránylag ment mindenkinek. Bár azt tudni kell, hogy az ételből nehezebben lehet lejjebb vinni az árat, mintha ruhát vagy egyéb tárgyat vennénk.
A mi csapatunk lett a második a spórolásban.
A piac után visszavittek minket a suliba, ahol nekiálltunk a szerzett ételeket megdézsmálni, a maradékot pedig elosztottuk és hazavittük.
pastel |
jambu air |
salak |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése