Kraton 09.11.

Fél 10-re beszéltük meg Sona-val, hogy együtt reggelizünk és utána megyünk be a városba megnézni a Vízi kastélyt, ami a szultán tulajdonában van.

A reggeli a 'szedd magad' opció volt, így a rizshez tofut, szószt, uborkát szedtem, Sona még evett hozzá húst is.

Mivel a belváros majdnem másfél óra séta lett volna, inkább igénybe vettük a Go-Jek applikációt, azon belül is a Go-Car-t, így kocsival bevittek minket a kastélyhoz.

A belépő 15,000 IDR volt fejente, 

ami szerencsére nem egy horribilis összeg a többihez képest. Benn a bejáratnál persze már elkaptak minket, hogy kell-e  idegenvezető, persze először nemet mondtunk, de odajött hozzánk egy diáklány, Jesika, aki végülis körbevezetett minket és elmesélte a palota történetét. A Vízi kastélyt másnéven Tamansari-nak hívnak, ami annyit, hogy 'Virágoskert'. (Tamansari / Taman sari néven megtalálható a neten).

Az első kapu fölött egy Barong nevű, oroszlánra hasonlító védőszellem féle volt faragva, amit Indonézia szerte megtalálhatunk, de főleg a hinduk által lakott területen, leginkább Balin.

A kapu mögött tárul a szemünk elé a szultán feleségeinek és gyerekeinek a fürdője, a szultáné természetesen külön szektorban van. Elég sok turista volt, mind a külföldi, mind az indonézek oldaláról, néhány helyen várni is kellett, hogy arrébb rakják magukat, hogy egyáltalán be tudjunk menni a helyiségekbe. 

A szultán fürdőrészénél volt két nagyobb kalitka, amibe illatos fát, meg virágokat, főleg jázmint égettek, hogy a kellemes illatba tudjon relaxálni. A két fürdőrész között van a szultán 'masszázs szobája', a másik szoba pedig az asszonyoknak volt fenntartva. 

Folytatva utunkat, a konyhába, a szolgák lakhelyére, a feleségek és gyerekek alvóhelyére, és az illemhelyekre mentünk. Később a kézműves falu részre mentünk. Séta közben Jesika elmondta, hogy a szultánnak máig van hatalma a helyiek felett, mivel Jogja (Yogyakarta) egy jó nagy része a fennhatósága alá tartozik, így ha netán olyan jutna eszébe, hogy a palotája környékén akarna építkezni, lazán ledózerolhatja a helyiek lakásait minden szó nélkül. Egyedül a szultánnak csak az okoz fejtörést, hogy nincs még fiú örököse, ami nagy gondnak számít.

A kézműves falun belül van a földalatti 'mecset', ami szintén érdekes volt, és zsúfolt az emberektől... A végére a palota romok voltak, aminek a második szintjét egy földrengés sajnos lebontotta. 

A túra végén sétáltunk vissza Malioboro felé, ahol sikeresen belenyúltunk a szultán egyik privát lakjába, de be lehetett menni, mert egy helyi mondta, hogy mégis hol vagyunk, illetve adott egy tippet, hogy nézzük meg a batik galériát, mert csak havonta három napra van nyitva, és ma volt az utolsó nap. Segített nekünk biciklis 'taxit' keríteni helyi áron, nem pedig a turistáknak szánton, így 10,000 IDR-ből megúsztuk. Szegény bácsi sem a mai csirkék közül volt, és mivel ketten ültünk Sona-val az ülés részen, ami nem ránk volt szabva, mert kicsit szorosan voltunk, és a bácsit is elég kemény munkára kényszerítettük sajnos. Több emelkedő is volt útközben, így szegénynek le kellett szállni a bicikliről és megtolni a kordét. Mi meg Sona-val nem mertünk hátranézni, mert nem bírtuk ki kínunkban a nevetést, hogy szegény bácsinak túl nehezek vagyunk. 

Végülis odaértünk a galériába, ahol pár perc erejéig kaptunk egy kis ismertetőt, hogy mégis mi a menete a batikolásnak. Persze az elmaradhatatlan kérdést itt is megkaptunk: honnan jöttünk. Természetesen válaszoltunk, a magyarra egyből mondta a jóember, hogy végülis a batik olyasmi, mint húsvétkor nálunk a hagyományos tojásfestés, amit parafinnal és méhviasszal készítenek, majd belerakják festékbe. A batik is úgy készül, hogy egy világos anyagra olvadt, forró viasszal vagy parafinnal rárajzolják a mintát, majd színezik. A következő részeknél pedig azt kell eldöntenie a művésznek, hogy melyik színek domináljanak majd a művén. Így festés, rajzolás, szárítás meneteket ismétlik, amíg úgy nem látják, hogy jó lesz. Így a munkafolyamat az egy naptól az egy hónapig terjedhet.

Várva, hogy mikor kezdődik a parádé Malioboron, sétáltunk, hogy kerítsünk nekem pár pólót, ami nem kis fejtörést okozott, mivel az itteni méret szerint nekem 2XL kellett. Ha már Malioboro, akkor Pasar Beringharjo sem maradhatott el, ahol pár hete Martinnak vettünk nadrágot. Elég nagy a piac, így mire végigjártuk és végigkérdeztük az árusokat jó pár perc telt el. Természetesen az utolsó lett a befutó, mert nála legalább picit tudtunk alkudni, így két pólót vettem 45,000 IDR-ért. Mivel sajnos a parádé másnap volt, így megnéztük mivel jövünk ki olcsóbban, ha kocsit vagy motort hívunk. A motor lett a befutó. Kettő motort rendeltünk, gyorsan haza is értünk és még vacsorázni is tudtunk.