Mivel minden jónak vége van egyszer, így nekünk is most kezdődött el a neheze a Jogjában eltöltendő egy évnek. Nekiálltunk lakást, szobát keresni a helyi koordinátorainkkal. Több kisebb csoportra lettünk osztva, így indultunk el itteni 'albérletet', kos-t keresni. Ráment mindkét napunk, mire ténylegesen mindenki talált magának helyet, ami nem volt egyszerű, mivel már augusztus elején, a tanév kezdése előtt az összes jó és olcsó helyet a diákok már lefoglalták. Az egészben az a szép, hogy ösztöndíjat még nem kaptunk, csak jövő héten fogunk, így ezt is a saját pénzből kellett finanszírozni, a későbbiekben pedig a kézhez kapott csekély ösztöndíjból kell fenntartanunk magunkat. Az ösztöndíjunk két és fél millió rúpia lesz, ha minden igaz, a legolcsóbb szállások pedig 500,000 rúpiától kezdődnek, a plafon meg a csillagos ég. A legolcsóbbaknál kinti mosdó és fürdő, no wifi, sokszor az elektromosságért is fizetni kell pluszba, a felhozatal. Az egymillió és fölötte lévőknél már általában van wifi, de a meleg víz és a mosdó kérdéses. A másfél milliósoknál általában már van minden. Több helyen van közös konyha meg mosodarész, de ez is változó. A szobát általában egy hónapra lehet bérelni, mivel ha az első hónapban nem nyeri az ember tetszését a hely, el tud költözni máshova.
Nekem az utolsó pillanatban sikerült keríteni szobát, mint utolsó jelentkező. Mikor megnéztük, jónak ígérkezett: új szoba, benti fürdővel és wc-vel, wifivel, annyi a bibi, hogy meleg víz az nyista, illetve pár napot kellett még várnom, hogy a wc-t berakják a fürdőbe, mivel annyira új a szoba, hogy az emeletet, meg pár szobát még most építik hozzá a házhoz. A feljáró enyhén szólva is életveszélyes, mert keskeny és nincs korlátrész, de legalább le van lapozva. A házban laknak többen is, velem egy szinten az emeleten összesen hárman lakunk, a földszinten vannak többen. A főnökasszony elég beszédes típus, de aranyosnak tűnik. Három hónapra kellett egybe kivennem a szobát, de kaptam róla elismervényt, hogy kifizettem neki a bérlési díjat.
Két estét még a suli által lefoglalt szálláson tudtunk tölteni, csak szeptember 3-án kellett kiköltöznünk.
Az estéket általában kis csoportokban töltöttünk, ami főleg az együtt vacsorázásban kimerült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése