Megértük ezt a napot is, hogy bemenjünk az iskolába. Persze a vicc kedvéért, kellett még csináltatnunk piros hátterű igazolványképeket is, mert csak azt fogadják el a hivatalos iratokhoz, mivel az egyetemre be kellett vinnünk az útlevelünket begyűjtésre, mert kell a hivatalnak a tartózkodási engedély kibocsátáshoz.
Kezdésként megmutatták nekünk gyorsan, hogy hol fogunk tanulni, mivel a sulinak 5 kampusza van, 2 van helyben, ahova tudunk menni. Szerintem a képek magukért beszélnek, méretben pedig szerintem jóval nagyobb, mint az ELTE Bölcsészkara.
A tanáraink és tanszékvezető bemutatkozása után, elmondták, hogy mi vár ránk az első és második félévben: az elsőben heti 3x1.5 óra nyelvóra, és kellett választani úgynevezett 'student club'-ot, amit késő délután a diákok mutattak be, hogy mit csinálnak és mi várható a klubjukban; a második félévben viszont a nyelvórák mellett már fel kell venni tantárgyakat is sulin belül, viszont ezt bármelyik kampuszon megtehetjük, ha jól értettem. Ezután jött a szintfelmérés. Három csoport jött ki így, kezdőben és a profiban négyen-négyen, haladóban hárman vannak. Volt utána egy kis szünetünk, aztán jött az első nyelvóra. Megkaptuk a könyvünket, meg a félév beosztását. elég sok szünetünk lesz, így a tanulás az önszorgalmunkon fog múlni.
Délután még mielőtt jöttek volna bemutatkozni, ki kellett töltenünk a tartózkodási papírokat. Utána volt a fent említett klubok bemutatkozása, elég vegyesre sikeredett. Volt színházi, balett, tradicionális tánc, közösségi munka, zene, és extrém sport csoport. Mivel sajnos se silat (helyi harcművészet) se főzés, se batik nem volt, így maradt az extrém sport, ami falmászás, rafting, hegymászás (túrázás) maradt, mivel a többi csoport nem igazán keltette fel az érdeklődésemet.
Minden után, mentünk végre vacsorázni.
A képek csak az idegennyelvi tanszék részei, a suli többi része ennél jóval több.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése