Punnyadás 11.18.

Reggel a szokásos piacozós körünket végeztük.

Sona-nak kellett a szobájába, met végre elkészültek vele és át tudott költözni két hetes csúszással, egy akasztható tároló, két szőnyeg, nekem meg egy póló, amit majd a poszteres versenyre akarok dekorálni, illetve joghurt. 

A piacon kezdésként egy fagyival indítottunk, ami jól is jött, mert a frissesség szó mérföldekre állt tőlünk az utóbbi napok hajtása után. Kóstoltunk még egy nem csípős csilis tonhalat, amiből majd valószínüleg később fogunk is venni, illetve az eladó még egy fekete szójás itallal is megkínált minket. Sona-nak nem is, nekem annál jobban ízlett.

A szőnyeg kivételével sikerült mindent beszereznünk, így hazamentünk reggelizni és visszafeküdni még egy kicsit szundizni. 

A szunyókálás legalább két óra hosszúra sikerült, így majdnem ebédidőre ébredtünk. Így azt javasoltam, hogy menjünk el most megvenni a szőnyeget, meg nekem egy C-vitaminos innivalót, ne később, mert akkor legalább nyugodtan tudunk pihenni délután, illetve mozimaratont is tarthatunk.

Otthon sona visszafeküdt egy kicsit aludni, én addig rendet raktam a szombatról a táskában maradt holmikat raktam a helyükre, illetve ettem egy gyors levest és rendbe tettem magam. Ez majdnem két órát vett igénybe, ezért ébresztettem Sona-t, hogy tanuljunk. Ebből természetesen nem lett semmi, mert teljesen használhatatlanok voltunk. Ezért elmentünk vacsoráért. és filmnézésbe kezdtünk.

Este nyolc után még felraktuk a szúnyoghálókat Sona szobájában és az enyémet is megigazítottuk, így már tíz óra is elmúlt. Megpróbáltam aludni, de csam 11 után sikerült nagy nehezen beesnem az ágyba.

Culture Fest 11.17.

A késő esti lefekvés és a reggel 5 órai kelés eléggé megviselt minket, mivel 6-ra a konyhán kellett lennünk, hogy Sona el tudja kezdeni a főzéshez való előkészületeit, mivel neki a kelt tésztára, az élesztő jóvoltából, hosszabb időre volt szüksége. A hajnali kelés előnye viszont, hogy nem volt forgalom az úton és többé-kevésbé napfelkeltével együtt mentünk az iskolába.

Amíg Sona a tésztával foglalatoskosdott, addig én próbáltam keríteni valakit, aki kinyitja nekünk a ruang minumot, ahonnan tudunk vizet hozni magunknak, illetve a reggeli kásánkhoz tudjak forró vizet is vételezni. Ez jó sokáig eltartott, mert majdnem 8-kor jött meg az illetékes.

Fél nyolc után megjött a segítőm is, így el tudtuk kezdeni a palacsinták betöltését. A töltelék nem lett elég, így át kellett mennem gyorsan az utca túloldalán található kis plázába, ahol pótoltam a hiányzó összetevőket. 

7 óra után a többiek is elkezdtek beszállingózni a konyhára, hogy nekiálljanak a főzésnek, vagy hogy éppen az utolsó simításokat befejezzék.

11-től kezdődött nekünk a program: eladni amit főztünk. Akik csokoládét hoztak, vagy interaktívan főztek, gyorsan fogyott a standjukról az étel. Nekem sajnos nem volt ilyen nagy szerencsém.

Magán a rendezvényen hullámok voltak, mert az előadások alatt mindig változott az embertömeg összetétele és mennyisége. Rajtunk kívül külsős árusok is voltak: helyi, koreai és kínai ételekkel, kalligráfiával.

A színpad pont a két étkeztető részleg között volt, így változó volt, hogy mikor volt tömeg. Főleg az előadásokra jöttek. Az étkezés csak másodlagos volt szerintem.

Útközben kaptunk ebédet, meg tarthattunk szünetet, addig a segítőink tartották a frontot az eladásoknál.

A menü országonként: amerikai chili, örmény édességek és krumplival töltött kenyér, német serpenyős muffin, magyar palacsinta, litván édességek, szlovák spagetti, japán onigiri, thai spagetti, fülöp-szigeteki spagetti, vietnami édes gombóc.

Nekünk, illetve a többi ösztöndíjas diáknak csak délután öttől volt jelenése a színpadon, addig az eladással foglalkoztunk, illetve kimozdulhattunk körbenézni. Sona-val a kínai kalligráfiánál le is ragadtunk. Leírták a nevünket, így azt a papírt később le szeretném lamináltatni, hogy épségben megmaradjon későbbre.

Ötkor a thai játékot mutattuk be, néhány embert a közönség soraiból sikerült is bevonni. Maga a játék maximum 6-7 perc volt.

A következő jelenésünk hatkor volt. Útközben változtatni kellett a programunkon, mivel a tánc gyakorlása füstbe ment, így egy másik játékot kellett kitalálnunk. Ez sem volt túl hosszú. Pár vendég csatlakozott hozzánk.

A színpadi fellépésünk után kaptunk vacsorát. Néhányan már befejezték az ételek eladását, csak Andriusnak és nekem maradt még eladni valója. Az előadások közül talán egy modern balett, a kínai újévkor is fellépő sárkánytánc, és egy helyi rock banda előadása volt a legizgalmasabb.

Az utolsó, és egyben a "legnagyobb" produkció egy Sziszifus történet elmesélése volt, ahol minden külföldi diáknak volt pár soros felolvasni valója, ami úgy nézett ki, hogy a múlt héten megkaptuk a verset indonézül, és le kellett fordítani az adott sorokat a saját anyanyelvünkre, amit közösen, egymás után fogunk felolvasni. Maga a produkció maximum 20 perc volt. Ezután már szabadok voltunk és elindulhattunk haza.

Sona-val még gyorsan a konyhán elmostuk a megmaradt edényeinket, és a hosszabb úton kellett hazamennünk. A forgalom  még most is nagy volt, de mivel hangulatban voltam, nem igazán törődtem a járművekkel, leállítottam a motorokat és az autókat, hogy minél előbb át tudjunk jutni az utca másik oldalára, mert a fáradtságon kívül, még nyűgösek is voltunk, és ez nem a legjobb párosítás. Csak az ágyunkat kívántuk, hogy aludhassunk végre.

Főzés 11.16.

Relatíve hajnalban elmentünk Sona-val a piacra, hogy megvegyük az ételek alá a kis papír tálcákat, illetve krumplit, hagymát, és tojást, mivel reggel kilencre mehettem az egyetemi konyhára főzni.

Palacsintát sütöttem elég nagy mennyiségben, így egész nap a serpenyő fölött görnyedtem. Addig Sona a kis csomagjait rendezte össze, illetve elment a könyvtárba, hogy véglegesítse az előadását.

Délután néhányan gyakorolták a táncot, Husni pedig csatlakozott hozzám, ő is hozta a főznivalóját.

Késő délután volt az egész program főpróbája, amire természetesen a mi kis csoportunk megjelent, de a többi diák, akik még részt vesznek az előadásokon nem jöttek.

A nap végére teljesen elfáradtunk, alig bírtuk hazavonszolni magunkat. És még csak holnap jön a java.

Bevásárlás a srácokkal 11.15.

Reggel ismét az IO-ban kezdtem a napot a végleges tervvel. Egyedül egy feliratot nem véglegestettem, így tudtunk tajt alakítani, de Ibu Dixta-nak tetszett, amit rajzoltam. Az irodában egy óra alatt sikerült mindent befejeznem a poszterrel kapcsolatba. Annyi volt csak a bökkenő még, hogy amit lerajzoltam, azt majd indonézül elő is kell tudnom majd adni, hogy miért éppen ezt választottam, stb. 

Reggel még találkoztunk a pápuai lányokkal, akikkel a múlt heti túrán voltunk. Ők a könyvtárba jöttek megtanulni, hogy hogyan kell használni és a Word és a PowerPoint programokat.

A kezdeti nyugalom után megbeszélés volt. Amiből nem lett semmi, mert nagy valószínűséggel elfelejtették a szervezők.

Tegnap este a hétfői interjúztató lányok üzentek nekünk, hogy tudunk-e megint találkozni, így a mai napra 5-re beszéltük meg, de mivel a megbeszélés elmaradt, így délben tudtunk találkozni. Újra kellett vennünk a hétfői felvételeket, mivel nem voltak meg öt percesek, illetve az enyém halk  volt.

Sona volt az első. Két bakival is sikerült megtoldaniuk az interjút, illetve a bakik miatt alig bírták abbahagyni a nevetést. Így az öt percesre tervezett interjú felvételt fél órásra sikerült. Nekem szerencsére nem nyúlt hosszúra. 

Ezért interjú után elindultunk a távolabbi Mirota Kampus 2 bevásárlóközpontba, hogy majd ott találkozunk a többiekkel, és bevásárolunk szombatra közösen. Sona-val mi értünk oda először, ezért az emeleten, az írószeres részlegen kezdtünk. Nekem egy tollat kellett még vennem, Sona pedig papírt vett.

A földszinten lévő mindennapi szükségletes áruknál összefutottunk a többiekkel is. Mindenkinek sikerült megtalálni, amit szeretett volna. A hangulat is jó volt, sokat nevettünk. Azonban Sona-n és rajtam kívül mindenki az iskolától kapott összegen felül saját zsebből pótolta ki a vásárolt holmik árát. 

A változatosság kedvéért találtam magyar paprikaport, bár szerintem ez csípős, nem a megszokott hazai, illetve egy német mustárt, amin megtaláltam magayarul is az összetevőket és a leírást.

Vásárlás után, otthon Sona a prezentációját szerkesztette még, nekem pedig a pólót kellett befejeznem, amit este nyolc után sikerült is véghezvinnem. Mindketten fáradtak meg frusztráltak voltunk, mert nem elég, hogy szombatra kell készülünk, de Sona szobája még mindig nincs kész.Remélhetőleg hétvégére már véglegesítik.

Poszter és tánc 11.14.

Szokásos reggelink után visszamentem az IO-ba, ahol további tanácsot kértem a poszterhez, illetve az addig elkészült terveket mutattam be. Próbáltunk egy szerkesztő program segítségével alakítani a formákat, de annak csak az lett az eredménye, hogy felidegesítettem magam, és inkább szabadkezes tervezésre adtam a fejem. Megvolt már a minta, amit a poszterre szántam, így csak össze kellett "szabnom" a poszterre valót. De ez délutánra maradt.

A felkészülésre való tekintettel szerdán és csütörtökön nem lesz óránk, így bementünk gyakorolni egy thai játékot (szintén a fesztiválta) a suliba, ahol közben az egyik tanárnőnk elkapott minket a vizsgával kapcsolatban. Mivel a betervezett három napos vizsga november 27-29 között lett volna először, de nekem meg 28-30 között versenyen kell lennem a sziget másik szegletében, így voltak olyan rendesek a tanárok, hogy átszabták a menetrendet, így 27-én egész napos vizsgánk lesz.

Mivel szombatra elő kell rukkolnunk valamilyen saját előadással, így azt találta ki Sona, hogy egy egyszerú örmény táncot gyakoroljunk be. Így délután körülbelül egy óra erejéig a táncot gyakoroltuk.

Tánc után hazamentünk, nekem a pólót kellett elkezdenem, illetve a posztert befejeznem, így elég stresszes és ideges voltam, mivel minden egyszerre szakadt most a nyakamba. De végülis ezt a két hetet kell még kibírni, mert december és január szünet lesz nekünk. Nem mintha olyan sokat tudnánk relaxálni, mivel folytatni kell a tanulást otthon egyénileg. Már vannak terveim, mit akarok csinálni a két hónap alatt, az utazás sajnos nincs benne.

Mialatt én a póló dekorálásával foglalatoskodtam, addig Sona is a fesztiválra való felkészülést választotta. Ő otthonról kapott némi kis édességet, amit majd fel tudni használni a programra. Ehhez készített kis kártyákat, jó kívánságokkal (örményül és indonézül), amit a kis csomagjaira fog ragasztani.

Felkérés versenyre 11.13.

Hétfő este kaptam egy üzenetet a WhatsApp-on az International Office-tól, Ibu Dixta írt, hogy menjek be holnap, vagyis kedd reggel hozzájuk, mert beszélni akar velem. Természetesen egy üzenetre, amibe nem írják bele, hogy valami rosszat csináltál esetleg, vagy másról van szó, gyomorideggel megy be az ember az adott emberhez. Nálam is ez történt.

Még mielőtt azonban bementünk volna az IO-ba (International Office), az egyetem melletti Toko Merah nevű írószeresbe kellett beugranunk, mivel én a szombati fesztiválra egy pólót akarok tervezni, Magyarországgal kapcsolatban, mivel otthonról nincs semmim, amivel reprezentálni tudnám az országot.

Végülis kiderült mikor beértünk az IO-ba, hogy nem történt semmi rossz. Versenyre való poszter készítésére kértek fel, mert november 28-30 között egy nemzetközi konferencia lesz Malangban (Dél-Jáva), amire az iskola is jelentkezett. Négy kategóriában lesz a verseny: jávaiul kell előadni, ezt a feladatot Kee nyerte meg, egy szeminárium, egy karaoke és nekem a poszter. A konferencia témája: Equality, Unity, and Diversity: Together We Put an End to Intolerance (magyarul: Egyenlőség, egység és sokféleség: Együtt véget vetünk az intoleranciának). Itt Indonézia sokféleségében rejlő egységről kellett posztert tervezni, ami számomra egy újabb kihívást jelentett, de egyben egy új lehetőséget is.

A megbeszélés után megreggeliztünk és vártuk az órát. Az óra végén kiadták nekünk az ukázt: be kell fejeznünk egyénileg a hatodik leckét, illetve kaptunk csak a fogalmazásokhoz egy külön füzetet, amibe írnunk kell egy hosszabb esszét a kultúrális fesztiváról szerzett élményekről, tapasztalatokról.

Óra után a poszteren törtük a fejünket, hogy mit is lehetne rárakni, így visszamentem az IO-ba, ahol használhattam a belső gépet a kereséshez és a tervezéshez.

Fél négytől megbeszélés volt a kultúrális fesztivállal kapcsolatban, ahol kaptunk nasit, hogy ne éhesen kelljen gondolkozni, meg végighallgatni a programot. Elég sokáig tartott, szerencsénkre kaptunk elvitelre vacsit, ami jól jött, mert már időben kicsúsztunk a vacscoráztató helyeinkről.

Otthon továbbra is poszterrel szórakoztam, hogy mit érdemes rárakni, mert bent az iskolában, minimum őtféle ötlet is volt.

Előkészületek megkezdése 11.12.

Beléptünk a Culture Fest hetébe. Elég mozgalmasnak és fárasztónak ígérkezik ez a hét, mivel elő kell készülnünk a főzéshez, az előadásokhoz és a további, esetleges nehézségek leküzdéséhez.

A reggelit bent az iskolában fogyasztottuk el, mert utána egyből mentünk a könyvtárba, mivel beterveztük, hogy ott fogunk ügyködni; Sona a prezentációját akarta befejezni Arméniáról, amit majd a szombati napra szánt, nekem pedig az angolozással lett volna teendőm. Persze, most is bejött a mondás: "Ember tervez, Isten végez.", mivel a  könyvtárban megtalált minket két hallgató, hogy van-e szabad percünk, mert szeretnének egy rövid interjút készíteni velünk a projekt, - illetve a házifeladatukhoz. Mi persze nem mondhattunk nemet.

Az interjú a hátsó udvaron volt az egyik banyan fa alatt. Külön-külön volt az interjú, többé-kevésbé ugyanazokkal a kérdésekkel. Videó és hangfelvétel is készült, minimum öt percesnek kellett lenni a produkciónak. A lányok kedvesek voltak, elkérték a számunkat, hogy ha esetleg a későbbiekben is lenne hasonló, szeretnének minket megkeresni.

Interjú után visszamentünk a könyvtárba, de sajnos Sona-nak nem nyitotta meg a gép a prezentációját, így inkább hazamentünk.

Ebéd után Sona nekiállt átalakítani az előadását, rövidíteni és lefordtani indonézre. Én addig inkább kimentem a folyosóra angolozni. Ezzel mindkettőnknek eléggé elment az idő, de legalább tudtunk haladni a feladatunkkal.

Este nem sok minden történt. Még mindig várjuk, hogy mikor tudja Sona elfoglalni a szobáját, mert ez a második hét, hogy közösen lakunk egy kis szobában.

Vasárnap 11.11.

Mára kicsit jobban voltam gyomorügyileg. Kimentünk reggel a piacra, hogy megvegyem a pólót, amit majd ki akaraok dekorálni. 

Sona kicsit rossz hangulatban volt, mivel még nincs kész a szobája. Mikor hazaértünk sikerült a főnökúrral találkozni, aki mondta, hogy a munkásoknak szabadnapok voltak az utóbbi napokban, azért nem haladtak a munkálatokkal. De megígérte, hogy holnap ketten fogják csinálni a szobát, hogy keddre kész legyen Sona-nak, hogy át tudjon költözni, és tudjunk mindketten a kulturális fesztiválra és a tanulásra koncentrálni.

Vettünk ebédre, hogy majd otthon főzünk, krumplit meg sárgarépát, mert azt még ehetek, mert háztartási keksz félét is.

Napközben mindketten a saját tennivalónkkal ügyködtünk, nekem be kellett pótolni a blog elmaradásokat, lefordítani a kulturális fesztiválra kapott pár soros verset, meg egy másik fordítandó dolgom is akadt, Sona is a saját fordításaival volt elfoglalva.

Eső még nem volt eddig, majd meglátjuk lesz-e belőle valami este felé vagy sem.

Acara Candi Borobodur és láva túra 11.09.-10.

Pénteken az égiek velünk voltak, mivel a tegnapi beázás nagyban befolyásolta, hogy el tudunk-e menni az egyetem által szervezett két napos kirándulásra. A csoportunkból heten mennénk, a másik fakultánsról pedig 100 pápuai diák. Végülis el tudtunk menni.

Délelőtt elmentünk reggelit venni, meg az útra egy kis nassolnivalót, és inkább jóval korábban bementük az iskolába, mert nem akartunk póruljárni az esetleges felhőszakadás adta akadályok miatt.

Nekem úgyis vissza kellett néhány könyvet vinnem a könyvtárba, meg délután kettőkör a kulturális fesztivállal kapcsolatos megbeszélés is volt.

Fél háromra kellett az International Office előtt lennünk, hogy induljunk a pápuai diákokhoz egy másik kampuszra.

A csoportos indulás fél négy-négyre csúszott. Útközbenre kaptunk nasit és vizet az iskolától. A szállás egy ötcsillagos szállodában volt. Vacsorára értünk oda, mindenki a svédasztalos menüből választhatott. Vacsora közben volt élő zene, a pápuaiak közül többen becsatlakoztak az éneklésbe, illetve a zene hatására a tánc sem maradhatott el. A hangulat jó volt. 

A tánc után mindenki megkapta a szobabeosztását. Már 10 óra körül járt az idő, így ideje volt az alvásnak is, mert holnap reggel napfelkeltére kell Borobodurhoz érnünk, ami azt jelenti, hogy legkésőbb hajnali háromkor mindenkinek ki kell kecmeregni az ágyból, mert fél négykor buszon kell lennünk.

A szoba két személyes volt, de olyan szerencsém volt, hogy egyedül aludtam. És volt melegvíz a zuhanyozáshoz. Így kihasználtam a ritka alkalmat, hogy forró vízben fürödhessek. A vége az lett, hogy tíz perc után rákvörösen jöttem ki a zuhany alól, de megérte.

Szombat reggel fél háromra állítottam az ébresztőt, hogy legyen időm összeszedni magam, de három előtt a szobatelefonon mindenkit ébresztettek a biztonság kedvéért. Háromra kész is voltam, így átmentem Sona és Huszni szobájához, hogy ébresszem őket, ha netán elaludtak volna. Nem sokat aludtak, mert mozimaratont tartottak, így elég nyúzottak voltak.

Fél négy után végülis sikerült elindulni a négy busznak, és fél öt után Borobodurhoz érni. Az étterem és a kassza épületében beléptetésnél volt detektoros kapu, ahol megnézték a csomagjainkat. Mindenki kapott egy ruhára ragasztható kitűzőt, egy elemlámpát, a jegyet, és még egyet, amit majd a reggelihez tudunk felhasználni.

Borobodurhoz menet volt még egy táska átnézés. Az épület tetején már többen várakoztak a napfelkeltére, ezért sakkozni kellett a jó helyekért. Hajnalban még jó, hogy volt nálunk pulcsi, mert nyirkos volt a levegő, meg egy egész rovaráradat ébredt fel napfelkelte előtt. 

Sok volt a felhő, de az esemény, amire végülis mentünk, megérte a várakozást. Napfelkelte után volt körülbelül egy órányi szabadidőnk, amialatt körbenézhettünk, mert utána le kellett menni reggelizni, ami le volt foglalva a csoport részére.

Reggeli után visszamentünk a szállásra, mert csak délben kellett elhagyni a szobákat. Sokan inkább visszamentek aludni két órára. Én felkerekedtem, hogy fényképeket csináljak a szálloda területéről. Sok a zöld terület, virágokkal, majdnem emberevő méretű pókokkal, és rántani való szöcskékkel. Mivel háromnegyed óra alatt meg tudtam járni a területet, volt még időm az olvasásra.

Az ebéd jó volt, egészen addig, amig nem jelentkeztek a gyomorrontás tünetei rajtam. Ez nem volt éppen a betervezett és a kiránduláshoz tartozó legjobb dolgok között, mivel délután a Merapi hegyre mentünk még egy jeepes túrára. A túrát sajnos a buszban töltöttem egy kísérővel, aki szintén nem volt jól.

Vacsorázni is mentünk még, ahol csak natúr rizst ettem, de abból is csak egérnyi mennyiséget. Mikor visszamentünk a buszhoz, a rizs sikeresen beindította a folyamatokat, amire vártam. 

Útközben még két helyen meg kellett állnunk, hogy néhány embert kirakjunk. A buszon még folytatódott nekem a buli, de mivel kijött, aminek ki kellett jönnie, a gyomrom már nem fájt. Mert addig, amíg nem indult be a folyamat a gyomromban, már ott tartottam, hogy amint az iskolánál leraknak minket, egyből irány a kórház. Szerencsére nem kellett bemennem. 

Hazafele Mat segített nekünk hazacipekedni, az eső is szerencsére csak szemerkélt, így nem áztunk el teljesen. Itthon forraltunk vizet a fürdéshez, mert most azzal jobban jártunk. Este szerencsére már csak egyszer kellett kimennem a mosdóba, és aludni is tudtam.