Harmadika lévén délelőtt bementem a suliba, hogy felvegyem az ösztöndíjat, illetve, hogy megkérdezzem meddig kapjuk a juttatást, mert úgy kell akkor betervezni a repjegyre való pénz félretevését.
Reggelire már szerencsére a szokásos reggeliztető helyről tudtam beszerezni a napindító kalóriát. A napközbeni program még nyomtatás volt, illetve a pénzügyeimet rendeztem össze.
Délutánra volt egy találkozóm Jonh-nal, aki az UNY-ben tanul mesterképzésen biológiát. Ő is szokott jönni a vasárnapi English Worship-re, illetve először Malang-ban találkoztam vele a versenyen. Megígérte, hogy segít megkérdezni az egyetemén, hogy van-e lehetőség fotózást, grafikát illetve egyéb kézművességet tanulni. Délután 4-re volt megbeszélve a találkozó, de késett egy kicsit. Végülis sikerült egy kisebb diák csoporthoz csatlakoznunk, ahol meg tudtuk kérdezni, hogy hol és kit kell keresni fotózással kapcsolatban. Hanna és Bintang elkísértek minket az adott szobába, ahol megtudtunk néminemű plusz információt, illetve megadtuk a telefonszámunkat, hogy majd értesítenek, mikor tudunk csatlakozni a fotós csoporthoz. Ha minden igaz a hónap végén lehet belépni a 'klubba'.
Estére tempe és thai tea volt a vacsorám. Evés után még folytattam az indonéz szavakkal való bíbelődést, illetve az angol sorozatot folytattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése