Mivel már jövő héten van tanítás, így újra át kellett néznem az egész éves tananyagot, amit eddig vettünk az indonéz órán, mivel még ennek a hónapnak a végén meg kell írnunk az egész könyvből a vizsgát.
A vasárnapom már kicsit mozgalmasabb volt, mivel reggel megtettem a szokásos piacos körömet. Sikerült is megvenni a betervezett holmik 70%-át szerencsére. Piac után inkább már csak molyoltam, meg pihentem, mert jobban izgatott a délutáni program. A program pedig életem első CouchSuring találkozója, nem is a hagyományos, hanem egy főzős összejövetel.
A helyszín a város szélén volt az egyik tag házánl, ahol két líbiai fiú főzött líbiai ételeket, ami végülis maga volt a program.
Elég sokan voltunk. A résztvevők között főleg helyiek voltak, viszont rajtam kívül még volt három arab lány, akik Kínában tanulnak csak átjöttek két hétre Indonéziába kirándulni.
Az asztal a föld volt, annyi különbséggel, hogy leterítettek banán leveleket, amire magát az ételeket is kiöntve tálalták, így mindnenki saját magának tudott szedni a táljába, majd kanál vagy szabadkezes verzióban elfogyasztani az ételt.
Kicsit csípősek voltak a fogások, de nagyon finomak. Volt májpörkölt-szerű, kuszkusz, risz, pita, zöldborsós csirke, illetve menta tea indonéz módra, mivel nagyon édes volt.
A hangulat jó volt, jól éreztem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése