A mai program inkább esti volt, mivel a kínai újév zárására mentünk be néhány ismerőssel Malioboro-ba.
Este hattól volt a felvonulás, ami előtt legalább egy órával már odaértünk, de már ekkor sem lehetett mozdulni a tömegtől, olyan zsúolásig megtelt a terület. A kínai negyedben standoktól lehetett vásárolni, disznóhúsos! ételt is, ami ritka, mert itt nem esznek sertést, mivel a muszlim vallás tiltja.
A találkozóra Fitri-vel mentem, elvitt motorral. A megbeszélt hely, ahol maj a többiekkel is találkozunk, egy kis vendégszállás féle volt. Erre a programra csak heten mentünk. Négy helyi, illetve velem együtt három európai csatlakozott az ünnepségre.
A felvonulás csak hat után kezdődött, természetesen indonéz hat órakor, ami annyit tesz, hogy legalább 20-30 perc késéssel, mivel le kellett zárni egész Malioboro-nak a főutcáját a közlekedés elől a felvonulás ideje alatt. A felvonuláson volt sárkánytánc, lányok és fiúk között, illetve beöltözött emberek is csatlakoztak hozzájuk.
Sajnos az időjárás nem kezdvezett a bulinak, mivel szó szerint felhőszkadás volt fél héttől egészen másnap reggelig.
Helló kedves polgárok!
VálaszTörlésA pénzügyi, befektetési és magánszemélyek közötti kölcsönökre szakosodott szolgáltatásaimat minden jó embernek kínálom, és mindenekelőtt képesek vagyok teljesíteni a kötelezettségeit. A következő területeken mászok: Személyzet, Konszolidáció, Újjászervezés, Kereskedelmi, Hallgatók, Autók, Egyéb / Egyéb, Üzlet, Mezőgazdaság, Számítógép, Szellemi Tulajdon Szolgáltató Vállalat, Iparosok, Vállalkozások művészek, divat, orvostudomány, média, jelzálog, ingatlan.
_ Itt van a WhatsApp-számunk: +33 7 55 13 33 12
_ Itt van a címünk: pierredubreuil35@gmail.com
melegen