Nekem ma volt az első filozófia órám az egyes kampuszon reggel 9-től. Ez az óra már elég élesben ment, mivel csak indonézül tartja az idős tanár úr.
A hangulat az elején jó és vicces volt, mivel a tanár úr a humorosabbik típusból van. Az óra elején már 'lelkesítő, bemelegítő tornát' tartott nekünk. E félév tananyaga a Filosofi Manusia, vagy az emberi filozófia, az emberi lét és gondolkodás. Mutatott a tanár könyveket, amiket érdemes olvasni, szerencsére van egy angol nyelvű is.
Az órai anyagból csak a szövegkörnyezetből tudtam kivenni, hogy mégis miről lehet szó, illetve a PowerPoint bemutatón való szavakat fordítottam gyorsan a telefonos szótáram segítségével.
Délután nem volt már órám, mivel direkt úgy válogattam össze azokat, hogy minden nap 12 után ne legyen semmi, illetve a pénteki napom is szabad.
Este viszont már volt program, mivel a szokásos hétfői CouchSurfing találkozó volt. Szerencsére találtam a tagok közül valakit, aki el tudott vinni a találkozóra, meg haza is vitt. Ezen az összejövetelen is sokan voltunk, az elején csak én voltam külföldi, később viszont a tegnap megismert aran lányok és az egyik líbiai fiú is megjött, ők viszont nem maradtak ott a végéig. Új ismerősökre sikerült itt szert tennem. Az este során az egyik helyi lánnyal beszélgettem főleg a magam kezdő szintű indonéz tudásával, de jól éreztem magam.
A késő esti hazamenetel még rendben is volt, viszont a holnap hajnali kelés gondolata már nem volt ilyen lelkesítő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése