Reggeli után bementem az egyetemre, mivel 11-re voltunk hivatalosak az irodába megbeszélésre a tantárgyakkal kapcsolatban.
A srácok közül csak hárman tudtak eljönni, mert a többiek vagy házon kívül voltak, vagy egyéb dolguk volt.
A szakok és tantárgyak közül lehetett választani az üzleti, történelem, - és egyéb humán tárgyak, pszichológia közül.
Én maradtam a humán vonalon, így a filozófiát, indonéz zene (történelem) és antropológia lett a nyertes. Persze ezeknél a tárgyaknál az is döntő volt, hogy reggel van. Így a heti órarendem úgy sikerült, hogy hétfőn délelőtt van a filozófia, kedden reggel 7-től! a zenetörénet és 10:30-tól a nyelvóra, szerdán reggel szintén reggel 7-től az antropológia majd 10:30 nyelv, csütörtök 10:30 nyelv. Azért jobb, hogy így válogattam össze a tárgyakat, mert az összes délutánom és péntekem szabad, így tudok a magán dolgaimmal is fogalalkozni, ami eléggé nagy stresszt jelent most számomra, hogy sikerüljön összehoznom, amit elterveztem.
Délután az angolos helyre mentem oktatásra, ezzel el is ment a nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése