A nap igencsak napsütésesen indult, szerencsére, mivel a mai nap elég sokat leszek úton, mert egyrészt el kell mennem a D'Paragon-ba, hogy felvegyem a pólómat, illetve a meghívómat a holnapi nagy eredményhirdetésre.
Ismét csak a helyi tömegközlekedés csodáját, a TransJogja-t vettem igénybe (legalábbis a visszaút során).
Voltam olyan elvetemült, hogy lesétáltam a majdnem egy órás utat, ami a hotelig vezetett. Az előnye, hogy jól kimozogtam maga, új helyekkel találkoztam és fedeztem fel, az idő jó volt, és kivételesen tiszta, hogy a Merapi hegy is látható volt, idén talán először, mert a légszennyezettségtől nem látszik általában. A forgalom a szokásos volt, nagy.
Azért sikerült egyben odaérnem a hotelbe a csomagomért.
Visszafelé már buszoztam, mert másik helyre is kellett mennem, megnéztem egy cukrászatot, ami kürtöskalácsot is készít. A hely nagyon elegáns volt, a mester, ha jól tudom európai, így a francia vonal erősen látszik a süteményeken, na meg az árakon is.
A hazamenetel eléggé már a délutánba nyúlt. Fáradt és éhes voltam, így a túrám után már csak otthon pihentem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése